Vissza
Blog

Történelmi belvárosi helyszíneken a Foxpost


Igazi kuriózumnak számít, hogy a belváros frekventált részein is sikerült több helyszínen felállítani FOXPOST csomagautomatát. Ilyenek az Astorián az ELTE BTK, vagy a Kossuth Lajos utca. Ha ezek a helyszínek mesélni tudnának, most már FOXPOST-ról is mesélhetnének!

A Kossuth Lajos utca Budapest egyik legforgalmasabb sugárútja.

1574-től Hatvani utca, majd 1758-tól Agria Gasse (Egri utca), 1874-től pedig újra Hatvani utca volt a neve, míg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt a Szabad sajtó út névvel illették.

Az út vonalvezetése évszázadokig volt téma, fontossága ellenére a középkori építkezési szokások miatt korántsem volt olyan egyenes, illetve széles, mint ma. Az Erzsébet híd építésével egy időben nyerte el mai szélességét, vonalvezetését és kialakítását, számos épület lerombolása árán.

A huszas évek elején a Kossuth Lajos utca 13-ban volt Takáts Lajos csemegeboltja, aki állítólag a diákkenyérnek nevezett édestészta féleség tízdekás adagjaiból gazdagodott meg, amit a környékbeli diákoknak árult. Az 1960-as években pedig még uttörő áruház is helyet kapott az épületben. Mára egy Aldi vette át az egykori csemegebolt helyét, és már itt is található egy Foxpost csomagautomata.

(Forrás: Wikipédia, Budapest100)

Archív kép: Fortepan

Az Astoria egy fontos kereszteződés Budapest belvárosának keleti határán, amelyet az itt található Astoria Szálló - több történelmi esemény színhelye - miatt neveznek így a köznyelvben. A mai szálloda elődje, a Zrínyi Kávéház és Vendégfogadó, a pesti irodalmi élet egyik központja, politikusok, művészek találkozóhelye volt. Állandó vendég volt Petőfi Sándor is, aki a fogadó melletti házban lakott.

Pest középkori városfalának ezen szakaszán nyílt a Hatvani kapu (egyes forrásokban: Egri kapu), amely keleti irányban biztosította a Belváros forgalmát. A város növekedése folytán a várfalak itt is akadállyá váltak, ezért idővel lebontották a kaput.

1963-ban a Belváros első aluljáróját az Astorián építették meg, amely a metró kijáratának is helyet ad.

A kereszteződés délkeleti sarkán egykor a Pesti Magyar Színház épülete állt, amelyet 1913-1914-ben az első emeletig visszabontottak, romos maradványait a metróépítkezés idején, az ötvenes évek közepén bontották el. Továbbá az ELTE (ma BTK) épülettömbjei vannak még itt.

A jelenkorban pedig kültéri automatánk a Burger King bejáratától jobbra, a mélygarázs lehajtó mellett található a kerítésen belül.

(Forrás: Wikipédia; Wikipédia)

Archív kép: Fortepan

Élvezzétek ezeken a történelmi helyszíneken is az egyszerű, rugalmas, környezettudatos és érintkezésmentes csomagküldést!